Kulcs Község Fejlesztéséért Alapítvány
Kulcs Község Fejlesztéséért Alapítvány
Alapítás éve: 2005
Székhelye: 2458 Kulcs, Kossuth Lajos u. 83
Adószám: 184848030-1-07
Bankszámla szám: 58000078-10000018
Az első alapítók:
-
Dr. Keleméri Gábor
-
Kiss Csaba
-
Kocsis Antal
-
Lemler György
-
Madács György
-
Dr. Oberrecht Gabriella
Az első kuratóriumi elnök: Dr. Oberrecht Kornél.
Az alapítvány célja (az alapítási okirat szerint):
Kulcs község legfontosabb beruházásainak támogatása, azon cél érdekében, hogy az új község szép és vonzó üdülőfaluvá váljon, lakói egészségesebben éljenek.
Az alapítvány célja szerinti besorolása: településfejlesztési tevékenység.
Nem sokkal a Köztársasági elnök 1994. augusztusi határozata után, 1995. január elsején az önálló Kulcs község elkezdte működését. Mint az várható volt – a végleges vagyonmegosztási döntés előtt – ideiglenes költségvetéssel, minimális indulópénzzel – 2 millió forint – kellett megszervezni – megteremteni – az önálló élet feltételeit. A közintézményi feltételek még a ködös jövőt képezték, de a falunak máris élnie, működnie kellett. Az élet tehát megindult.
És akkor jött a – sok közül a – legéletképesebb ötlet: A faluért áldozni képes emberek megalapították a Kulcs Község Fejlesztéséért Alapítványt. Az „ősalapítók” pénzt, ötletet nem kímélve a jövőről kezdtek álmodozni.
Az önálló községnek, önálló közintézményekkel kell rendelkeznie, az itteniek megérdemlik ezt. A megoldási lehetőségekben még tapasztalat-hiányos önkormányzat ingatlan vételekkel, cserékkel igyekezett segíteni. Mindenki előtt világos volt: A falu zökkenőmentes életét folyamatosan biztosítani kell.
A már bejegyzett alapítvány az orvosi rendelő megteremtését látta legfontosabbnak. Így vette meg az önkormányzat a takarékszövetkezet épületét, ahova a felnőtt és gyermekorvosi rendelőt szánta. Az alapítvány vállalta a felszerelésükhöz való hozzájárulást. Megnyertünk egy Medicor pályázatot és a dunaújvárosi kórház és a gyógyszertárak is segítettek. Felépültek a rendelők és 1995 végén, 1996 elején megindult az egészségügyi szolgáltatás.
A további évek támogatási elvét és a gyakorlatot is úgy határoztuk meg, hogy csak olyan fejlesztéseket igyekszünk támogatni, melyek nem valósulhatnának meg a segítségünk nélkül, de nem feltétlenül az Önkormányzat hatás- és érdekkörébe tartozóak. Nem a falu mindennapi fenntartásához kötődnek, de meghatározóak a község jelen– és főleg a jövő idejét illetően. Alapvetőnek tartotta az alapítvány a gyermekintézmények, Óvoda és Iskola nevelési – oktatási tevékenységének folyamatos fejlesztését is. Így a Fekete István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola hangszerállományát folyamatosan bővítettük, olyan hangszerek beszerzésével, melyek az oktatási tevékenységi kör speciális szélesítését tették lehetővé (furulyák, kürt beszerzése). A nyelvtanulás hatékonyságát célozta az audiovizuális nyelvi stúdió beszerzése és rendszerbe állítása, már a 2014/15. évi tanév folyamán.
Alapítványunk a nyári napközis táborok megszervezésével és támogatásával két alapvető célt követett; egyrészt a gyerekek vízhez való szoktatását, ezen belül a kajak-kenu sport megszervezését, a biztonságos vízi viselkedést, a horgászat alapvető fogásait kívánta szorgalmazni. A másik szempont az volt, hogy a hátrányos helyzetű családokat tehermentesítsük a gyerekek hasznos foglalkoztatásával.
Az óvodában elsősorban a kültéri foglalkoztatás körülményeit javítottuk a játszótér lefedésével és árnyékoló növényzet telepítésével. A belső foglalkoztatások színvonalát mesekönyvek és játékok beszerzésével, bútorokkal kívántuk emelni.
A községi kulturális intézmények, így a könyvtár, a faluház eszköztárának fejlesztésével a helyi rendezvények színvonalát és művelődés lehetőségét kívántuk színvonalasabbá tenni. Ebben nagy segítségünkre volt a Nemzeti Kulturális Alap elnyert pályázata, melyen beszerzett audiovizuális eszközök ingyenes átadásra kerültek nevezett intézményeknek.
A létesítményeken kívül játszóterek fejlesztésére és környezetük ápolására is gondot fordítottunk. Így telepítettünk homokozót a Bem utca végén lévő szabad területre és egy ideig szépítettük az úgynevezett spanyol játszótér környékét is.
Kulcs község fejlesztésének meghatározója az idegenforgalom fejlesztése. Ezt első sorban a falu országos hírnevének növelésével, a turisták (vagy a potenciális turisták) figyelmének felkeltésével, tájékoztatásuk tökéletesítésével és a falu összképének, szolgáltatásainak javításával véltük elősegíteni. Így létrehoztuk honlapunkat melyen az első évben már több száz érdeklődő kívánt információkat szerezni. Igaz ez a forgalom később érdekesebb hírek hiányában lanyhult, de 2014-ben a honlapunkat felújítottuk és várjuk a kedves érdeklődőket. Hála Istennek a falunkról szóló bűnügyi krónikák ritkák és a partfalcsúszás katasztrófa-turizmusa is alább hagyott. Ma már a javítási munkák sikeressége elevenítheti az érdeklődést.
A 2013/14 évi új fejlesztéseinket első sorban esztétikailag is igényes és információ-dús tájékoztató táblák, teljesen friss térképek és iránymutató oszlopok elhelyezését jelentik, a legforgalmasabb helyeken.
A történelmi falu meghatározó tárgyai voltak a kutak. Itt zajlott az élet, itt állt meg a híreket, hirdetményeket közreadó kisbíró, itt pletykáltak az asszonyok. Ezért elhatároztuk, hogy néhány nevezetes helyen álló kutat felújítunk, emlékeztetőül a régi Kulcsra. Így újítottuk fel az Árpád utca (régi nevén Kutyaszorító) sarkán lévő egyik emlékezetes közkutunkat.
Álljon itt két kislányból lett két ismert kulcsi asszony képe a régi és az új kutakkal.
A Duna-parton évtizedekkel ezelőtt (1920-as 30-as években) kialakított „szabad strand” kedvelt pihenő helye volt – és még ma is az – a villa tulajdonosok családjainak. Itt szerveződtek a vízi túrák. Az egyik „ősnyaraló” alapítónk kérésére lépcsőlejárót építettünk a Sőtér sétányról ezen emblematikus hely kulturált megközelítésére. A nagyrészt környékbeliek társadalmi munkájában épült lépcsőt a 2010-es partfalszakadások teljesen elpusztították és így a régi álom – egyelőre – elszállt.
Hasonló célzattal tettük járhatóvá, javítottuk az un. „niagara” – ma Drachos – lejárót a volt hajóállomásnál kiépült csónak- (kajak, kenu) depó és vízi sporttelep könnyebb megközelíthetősége céljából.
A vízi élet egy darabig tovább élt; ennek segítésére mentőmellények beszerzésével próbáltuk segíteni a vízi sport fiatal kedvelőit.
Közvetve a nyaralók vásárlási igényeinek kielégítésére, de inkább a helyi kertészkedők terményeinek közvetlen értékesítését célozva egy kis „kistermelői piac” feltételeit is megteremtettük. A vásárlók és a termelők örömére még ma is kedvelt hely maradt ez a családi bevásárló hely, friss, helyi, szép áruival.
Első sorban a fiatalok körében lett kedvelt az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére minden év október 23-án hagyományosan megszervezett fáklyás felvonulás az Emlékparkba, ahol koszorúzással, tábortőz gyújtással és faültetéssel próbáljuk a fiatalok történelmi tanulmányait kiegészíteni és rögzíteni.
Hasonló céllal segítettük megszervezni és támogatjuk az iskolások és a falu fiataljainak számára az „októberi ünnepnapok” rendezvényeit is.
Alapítványunk meghatározó szerepet vállalt a 2000 éves jubileum rendezvényeinek megszervezésében, a kiadványok megszerkesztésében és a reprezentatív ünnepély lebonyolításában.
A falu történelmi és történeti emlékeinek felkutatását és gyűjteményes kiadását az emlékek megörökítését, valamint a hely híres embereire történő alkalmi és rendszeres megemlékezést is feladatunknak tekintettük.
A népi, vallási hagyományok ápolását is segítettük a falu „Betlehemi jászolának” rendszeres felállításával. Ez egyben a helyi civil szervezetekkel, a KUBAK-kal való jó kapcsolatunk, együttműködésünk, egyik kiváló bizonyítéka is.
Összességében: a Kulcs Község Fejlesztéséért Alapítvány meghatározó szerepet vállalt és visz ma is községünk életébe