Dienes Annamária július 1-től a Kulcsi Faluház rendezvényszervezője. Új kategóriát teremtett rövid idő alatt is a kulcsi faluházi és rendezvényi életben a vállalati környezetből érkezett szakember. Lendületes munkastílusával, kedves modorával sok kulcsinak belopta már magát a szívébe. De a Krónika lapjain még nem mutatkozott be, ezért a sport nap előtti nagy hajrában könyörögtünk ki tőle egy kis időt a bemutatásához.
– 32 éves vagyok, eredendően dunaújvárosi. A három éves kisfiammal Leventével és párommal élek Kulcson a Kossuth utcában, és már három éve vagyunk így közösen a kulcsi közösség aktív részei. Párom családja tősgyökeres kulcsi, ezért általuk ismerem és szeretem én is településünket. Levente a kulcsi bölcsibe járt, most már ovis nagy fiú, életem párja pedig szabad idejében szívesen focizik a műfüvesen, kifejezetten jó kapcsolatot ápolunk szomszédainkkal és nagy kulcsiakból álló baráti társaságunk van.
2012 óta Budapesten rendezvényszervezőként dolgoztam, ’15 óta szakmai vezetőként. Nemzetközi és hazai projekteket egyaránt szerveztem, hogy csak néhányat említsek a Mol, Magyar Posta rendezvények, a Szárnyashajó Kupa, és számos nemzetközi találkozó. Nagy örömmel fogadtam a megkeresést a kulcsi munkával kapcsolatban.
Főiskolai szakképesítéssel rendelkezem intézményi kommunikáció, és projekt menedzsment területen. Úgy gondolom, hogy a tanulás a rendezvényszervező szakmában soha véget nem érő folyamat, ezért én tudatosan bővítem az ismereteimet folyamatosan.
Szeretném a kulcsi hagyományokat megőrizni, vagy ezekhez az elképzelésekhez a lehetőséget biztosítani, illetve a településünk lakóit ezekben a törekvéseikben támogatni és segíteni. E nemes munkálkodáshoz hozzá szeretném tenni a vállalati rendezvényszervezésben szerzett tapasztalataimat. Tudjuk, hogy a tálaláson nagyon sok múlik, ezért fontos hogy oly módon legyenek tálalva a hagyományok is, hogy több korosztály számára fogyaszthatóbb legyen, hogy minél több kulcsit elérjünk a rendezvényeinkkel és kicsaljuk azokra őket.
Szívügyem a kisgyermekes családok, részben személyes érintettségem és tapasztalataim alapján. Ennek a csoportnak olyan programokat, rendszeres klubot is szeretnék létrehozni, mely fókuszban tartja folyamatosan, hiszen véleményem szerint szükséges.
Kulcson sok rendezvény van, melyek lebonyolításában ne vegyék szerénytelenségnek, de nagy tapasztalatom van. Jó dolognak érzem, hogy ilyen sok módon igyekeznek a civilek és az önkormányzat a kulcsiakat megszólítani. Különösen szuper törekvés, hogy a rendezvények ingyenesek, de a programok minőségiek.
Azt tapasztalom, hogy utólag hallani hangokat csak, hogy minek örültek volna, vagy milyen ötleteik lettek volna. Én nagy szeretettel várom, sőt kérem, hogy mindenki keressen meg a felmerülő ötleteivel, ha még az csak egy gondolat is egyelőre. Nyitott vagyok mindenkit és minden ötletet szívesen fogadok. Rövid idő alatt nagyon sok kulcsit volt szerencsém megismerni, nagyon sokan igazán szeretettel fogadtak, melyet ezúton is köszönök.
Az év hátralévő részében sem üres a kulcsi rendezvénynaptár, hiszen az idősek napja idén is kiemelt esemény, sztárfellépő és meglepetés is várja a meghívott kulcsiakat. Október 23-a tiszteletére hagyományos fáklyás felvonulást szervezünk, majd a december ismét tele lesz jobbnál jobb programokkal. Együtt várjuk a Mikulást, majd az adventi időszakban minden hétre a családi programokon kívül meglepetéssel és sztárfellépőkkel készülünk, végül Halfőző versenyt is tervezünk. Ezúttal is engedjék meg, hogy szeretettel invitáljam önöket.
Célom a közreműködésemmel, hogy Kulcs lakói összefogott, az ötletektől az utókövetésig kézben tartott rendezvényeket kapjanak majd, ahova a lehető legtöbb falunk béli szívesen látogat ki.
Megtisztelő, hogy az otthonomul szolgáló Kulcson dolgozhatok és inspiráló kihívás számomra a faluházban végzett munka, hiszen a szakmám újabb területén is kiteljesedhetek a kulcsi feladat során.