Most a frissen megválasztott önkormányzati képviselőket szólítottuk meg, és az újonnan felálló kulcsi testülettel, az elkövetkező időszakban tervezett munkájukkal kapcsolatban kérdeztük Kulcs vezetőit.
Jobb Gyula
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki élve alkotmányos jogával részt vett az önkormányzati választáson. Külön köszönet azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogatták. Köszönöm a bizalmat, mellyel ismét Kulcs település polgármestereként folytathatom a munkát, haladhatunk együtt a megkezdett úton közös munkával, a megválasztott képviselőtársaimmal, és a kulcsiakkal együttműködve, mindnyájunk közös jövője érdekében. Köszönöm a leköszönő képviselők, dr. Menyhárt Ferenc, Fejes Balázs és Holl Tamásné, előző ciklusban végzett áldozatos munkáját. Gratulálok a frissen megválasztott képviselőtársaimnak, akikkel reményeim szerint, a felálló testületben az elkövetkező öt évben ránk váró feladatokat közös döntések mentén, demokratikusan és eredményesen, továbbra is a falu érdekeit szem előtt tartva, fogunk dolgozni a kulcsi közösségért. Ezért azonnal egyeztető ülésre hívtam az új képviselőtestületet, hogy a választás utáni legfontosabb teendőkről tárgyaljunk, így az alpolgármester személye, a bizottságok felállítása, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat kialakítása voltak a kiemelt témák.
Deák Ibolya
Mindenkinek köszönöm a szavazatát, nem csak azoknak akik rám szavaztak, hanem akik felelős gondolkodással elmentek a választásra, hogy leadják a voksukat. Kicsit nagyobb, legalább 60 százalékos részvételi arányra számítottam a választás során. Már történtek egyeztetések az újonnan felálló testülettel. Ez alapján mondhatom, hogy az összetétel véleményem szerint jó, szakmai alapokkal bíró és elindult egy közös munka is. Magam a munkát egyeztetésekkel, ésszerű előrevivő kompromisszumokkal szeretném megvalósítani. A programunk elemeit szeretném maximálisan előtérbe helyezni. Elsőként a helyi egészségügy sajnos nehézségekkel küzdő helyzetével kell foglalkozni. Így a Kistérségi Egészségügyi Központ megmentése nagyon fontos, hogy továbbra is a lakosság szolgálatába állhasson például a labor, vagy szakrendelés tekintetében. A segítség térségi összefogással jöhet létre, ezt szorgalmazom. Kiemelném a párbeszéd kialakítását a lakosság körében. Ennek nézetem szerint kiváló eszköze lehetne egy utcabizalmi rendszer kialakítása, hasonlóan ahhoz mint a csatornázásnál volt. De ide sorolnám a képviselői körzetek kialakítását, a fogadónapok rendszerének bevezetését is. Nagyon örülnék, ha több bizottságban gondolkoznánk az elkövetkező időszakban, mert a team munka hatékonyabb lehetne. Sok pontban szükség van az átgondolkodásra, mint az SZMSZ, vagy a közlekedési rend is. Alapvetően most az alapok kialakítása a legfontosabb az együttműködéshez, hogy minél kevesebb ad-hock megoldás kelljen alkalmazni az elkövetkezőkben.
Fekete György
A produktív hozzáállásban bízom a testület tagjai részéről. Szeretem a csapatmunkát, itt is arra van szükség, hogy mindenki kivegye a részét a feladatokból. Ezzel összhangban kell kijelölni véleményem szerint a prioritásokat, melyeket meghatároz, hogy milyen konkrét feladatok, kinek milyen kompetenciái vannak. Szorgalmazom, hogy könyveljük le, most milyen helyzetben van a település, és ehhez képest jól mérhető lesz, hogy mit tudunk majd elérni. Szeretném, ha az előzőekhez képest lendületesebben, rugalmasabban, piaci szemlélet szerint tudna munkálkodni az önkormányzat. Mindenképp bízom benne, hogy együtt tudunk majd dolgozni. Nagyon szerencsésen alakult, hogy széles spektrumú lett a kulcsiakat képviselő testület. Sok eltérő tapasztalattal rendelkező, és széles korosztály képviselteti magát a képviselők által a település vezetésében. Magam minden szakmai tapasztalatával, melyet a pályázatíró, stratégia alkotó, projekt tervező múltamból szereztem Kulcs szolgálatába szeretném állítani. Pont ezért a feladatok megvalósítása kapcsán is meghatározott idősávokban gondolkodom. Nagyon szeretném a lakosságot belevonni a munkába, a tervezésbe, mert sok olyan feladat van, amihez nem kell pénz csak ötletek és munka. Elsődleges feladatokat számomra a lakosság mindennapjait érintő, megnehezítő kérdések jelentik, mint például a csendháborítás, a szeme- 2019. október 5 telés, a település karbantartás vagy a szolgáltatókkal kapcsolatos problémák megoldása és ezek időben való kommunikálása, amihez egy riadólánc vagy informatív önkormányzat kialakítása nagyon hasznos lehet.
Nagy Anita
Az első feladatok közé sorolom, a testületi ülések közvetítését. Mert fontos, hogy a kulcsiak első kézből kapjanak információt, ne a szóbeszéd alapján alkosson a lakosság véleményt. Saját kezdeményezésem, hogy évente gyűjtünk a bölcsinek, ovinak és az iskolának is, ezt szeretném tovább folytatni az önkormányzati háttérrel, a testület bevonásával is. Szintén nagyon fontosnak tartom a civilszervezetekkel való kapcsolattartást és a támogatásukat, valamint az első feladatok közé sorolom azt is, hogy meghirdetném kulcsi önkormányzati területek örökbefogadására irányuló akciómat, mely keretében bármilyen csoport, „adoptálhat” területet, melyet rendben tarthatna, virágosítaná, szépítené és ezért dicsőségüket táblácskával hirdethetnénk és köszönnénk meg. A munkát a kulcsi testület tagjaival „kézen-fogva”, megállapodások alapján szeretném végezni. Azokkal a képviselőjelöltekkel, akik bár nem jutottak be, de biztosítottak arról, hogy továbbra is szívesen dolgoznának a településért szívesen vonnám be a munkába, mint például Halász Tibort a környezetvédelemmel kapcsolatban, vagy Sibáné Pintér Brigittát a falusi turizmus kérdésében. Ezúton is nagyon köszönöm a bizalmat mindenkinek, aki támogatott a szavazatával.
Oberrecht Tamás
A kulcsi önkormányzatiság hatodik ciklusában dolgozom már a kulcsiak jóvoltából. Köszönöm a támogatást és a szavazatokat a kulcsiaknak. Mindig is azt képviseltem, hogy bármely kezdeményezés tekintetében azt támogatom, amely a legjobb tudásom szerint a közösség érdekeit szolgálja. Persze láthatunk másként dolgokat, de részemről ez semmiképp nem zárja ki az együttműködést. Az elsődlegesen legfontosabbak a testület működéshez szükséges alapvető döntések meghozatala, munkacsoportok kialakítása és a folyamatban lévő pályázatok megvalósítása, nyomon követése és az újak figyelése. Személyes feladataim a nagyon közeli jövőben a történelmi és nemzeti ünnepek közeledtével az események megszervezésével vannak. Az ’56-hoz kapcsolódó települési megemlékezés szervezésében is részt veszek, és az október 31-én a kulcsi hősökre emlékezve a koszorúzás és ünnepség lebonyolítása hagyományosan az én teendőm, de históriás kötelezettségeimet- Kulcs történetével kapcsolatos ismeret bővítés- is tovább kívánom folytatni, mert hiszem, hogy csak azt lehet szeretni, amit ismerünk.
Posch János
Köszönöm a bizalmaz a választóknak, akik rám szavaztak, De képviselőként minden kulcsi ember érdekeit képviselem. A pártoskodást szerintem most már el kell felejteni, a falu érdekei az elsők. Az első most az egészségügyi problémák megoldása. Mert a Kistérségi Egészségügyi Központ a csőd szélén áll, pedig a kistérséginek köszönhetően jó néhány egészségügyi szolgáltatásra a várakozási idő sokkal rövidebb. Már tárgyaltunk Deák Ibolya képviselőtársammal a központban, de sajnos az épület bérleti díja a bank felé igen magas és a vállalkozásnak szinte minden hónapja milliós veszteséggel zárul- volt arra is példa, hogy 3 millió volt a ráfizetés-,mely hamarosan bezáráshoz fog vezetni. Pintér úr is segítséget ígért, most számon kérhetnénk ezt is. A másik ehhez a témához kapcsolódóan a felnőtt háziorvos, akinek meg kell adni a lehetőséget a magánpraxishoz jutáshoz. Alapvető, hogy a jegyzőtől semlegességet kérnék, mind a kommunikációjában, mind a véleményalkotásában, mert ő a törvényesség őre. Elsődleges feladat, hogy a különböző ünnepségek szervezésében jobban be kell vonni a kulcsiakat. Mert aki segít sátrat állítani, az jobban magáénak érzi majd a rendezvényt is. Azt szeretném, ha a programok és a kitüntetések is testület döntésén alapulnának.
Tóthné Vass Anita
Nagyon elégedett vagyok a választás eredményével. Sokáig talán nem is bíztam benne, hogy megválasztanak, de most már nagyon örülök neki. Nagyon közel áll hozzám a segítés, „önkénteskedés”, a faluház és a rendezvények világa. A testület összetételének kiváltképp örülök, mert tapasztalt vezetőkhöz érkezett egy fiatalabb generáció újfajta szemléletet hozva az önkormányzatiságba. Úgy vettem észre elkezdődött egyfajta együttgondolkodás. Fontos lenne az egymás közötti kommunikáció, a beszélgetés, a pozitív gondolkodás és a kedvesség. A legfontosabb feladatok közé sorolom az orvoskérdés megoldását Kulcson. Kiemelt kérdés a Kistérségi Egészségügyi Központ tovább működése és felnőtt háziorvos magán praxisának megnyugtató rendezése. Hiszen ebben az orvoshiánnyal küzdő világban, nem lenne jó ha Kulcs orvos nélkül maradna. Jelentős probléma a környezetszennyezés kérdése, a szemeteléstől a füstölésig és a biomassza üzem tekintetében a tovább lépés. Tisztább, szebb és vidámabb környezetet szeretnék, az örökbefogadás a kulcsi közterületek tekintetében részemről egy egyértelműen támogatható elképzelés. Az iskola bővítés megoldása is elsődleges feladat számomra.