Május 4-én új kormányrendelet lépett életbe, a korona-vírus elleni védekezés újabb, második szakaszának szabályaival.
A rendelet külön részben, a negyedikben szabályozza az üzletekre, éttermekre, fürdőkre és egyéb intézményekre vonatkozó védelmi intézkedéseket. A rendelet kimondja, hogy valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható.
A szabályozás szerint a vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett. A vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
Fontos része a szabályoknak az is, hogy a védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a látogatható hely üzemeltetője gondoskodik. A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni. A vendéglátó üzlet üzemeltetőjének e rendelet hatálybalépésétől 2020. szeptember 1. napjáig nem kell a közterület-használati díjat megfizetnie a vendéglátó üzlet közterületen működő terasza után.