Év elején természetes igényünk, hogy összegezzük az elmúlt évet és terveket készítsünk a következő időszak tekintetében. Pont ezért településünk pályázatairól is készült egy összefoglaló anyag.
Kulcs fejlődéséhez- mint általában minden település fejlődéséhez- elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű pénzügyi forrás. De Kulcson nincs jelentős iparűzési adó bevételt termelő vállalat. Ezért ezek hiányában a fejlesztések finanszírozását (szinte kizárólag) pályázati bevételekből kell a döntéshozóknak megtervezni, kigazdálkodni. Ezért az önkormányzat deklarált szándéka szerint kifejezetten nagy hangsúlyt és jelentős erőforrásokat fektet a pályázati munkára, a környező települések által irigyelten nagy sikerrel.
2021-ben rekord összegű, 1.369.712.949 Ft összegű forrás állt rendelkezésre Kulcs fejlesztési céljaira, amelyet pályázati forrásokból nyertünk el. Emellett a kiemelt gazdasági övezet kapcsán további 175 millió forint támogatásban részesült településünk. Írásunkban a 2021. évi pályázati munkáról készítettünk összefoglalót. Bemutatjuk a folyamatban lévő és megvalósult fejlesztéseket, a 2021-ben benyújtott tendereinket, valamint távlati fejlesztési terveinket is.
Folyamatban lévő és megvalósult fejlesztések
- A Dunaújvárosi Szennyvíz Agglomeráció csatornázása és csatorna Hálózat Fejlesztése: – Ez a beruházás évtizedek óta váratott magára. A projekttel a település mintegy 1500 háztartása kapcsolódott be a szennyvíz kezelés hálózatába. A 2 066 704 973 forint összegű projekt kormányzati beruházással valósult meg több település konzorciumával. A megvalósulás kezdete: 2018. megvalósulás: 2021. 12 hó
- Szilárd biomassza alapú fűtőmű és kapcsolódó hőrendszer létesítése Kulcson: – A projekt során sajnos a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező nem tudta elvégezni a vállalt feladatot, jelenleg peresítés alatt állunk. Elnyert támogatás: 189 183 500 forint volt. A projekt megvalósulásától a Képviselő-testület egyhangú döntéssel elállt, a kapott támogatási összeget már vissza is utaltuk a Magyar Államkincstár részére. A félkész épületet a Képviselő-testület saját kommunális céljaira kívánja a jövőben felhasználni: az épületet gazdasági-kommunális épületként tervezi befejezni és a település fejlesztés, gondozás feladatokat ott fogják ellátni a kollégák, szintén ott fog a település üzemeltetéssel kapcsolatos eszközparkja is helyet kapni.
- A helyi identitás és kohézió erősítése Adony térségében – a pályázati támogatás segítségével a lakosság részére rendezvényeket tartottunk, megépítettünk egy rendezvény-teret, majd utolsó projekt-elemként az Idősek Napja került megrendezésre október 1-jén. Elnyert támogatás: 6.000.000 Ft volt. A megvalósulás befejezése: 2021. december hó.
- WIFI4EU – Ingyenes wifi hot spot hálózat kiépítése (10 db hot spot ponttal) Elnyert támogatás: 5.250.000 Ft volt, a megvalósulás 2021. szeptemberében megtörtént.
- Az egészségügyi alapellátó-rendszer komplex infrastrukturális fejlesztése Kulcson – a projekt jelenleg áll, sajnos a közbeszerzés során kiválasztott kivitelező itt sem tudta elvégezni a vállalt feladatot, jelenleg peresítés alatt állunk. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az orvosi rendelő bővítését megvalósítja, jelenleg az elmaradt feladatok felülvizsgálata és a tervek alapján a költségek kiszámítása folyik, hamarosan kiírja az Önkormányzat az újabb közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztása érdekében. Elnyert támogatás: 100.000.000 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. december 31.
- Leader: A közösségi szolgáltatások elérhetőségének javítása a vidéki települések lakói számára – A projekt segítségével a településen 5 db buszmegállót újítottunk fel. Elnyert támogatás: 5.000.000 Ft, megvalósulás befejezése: 2021. szeptember 30.
- Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Kulcson – A projekt specifikus céljai: új bölcsődei férőhelyek kialakítása és a meglévők korszerűsítése ingatlankiváltással, új telephely létesítésével. A jelenlegi 14 férőhellyel szemben 26 kisgyermek korszerű, a kor elvárásainak és a helyi igényekhez illeszkedő ellátása kerülhet ily módon sor. A bölcsőde megépítése a helyszín változás miatt még nem kezdődhetett meg, hiszen az Önkormányzat tulajdonába csak 2021. decemberében került a megvalósulási helyszín az óvoda közvetlen szomszédságában. Jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése folyik a kivitelező kiválasztása érdekében. Elnyert támogatás: 247.089.019 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2023. június 30.
- Kulcs, Hargita utcai földcsuszamlás helyreállítása – önkormányzatunk földcsuszamlás helyreállítása érdekében nyújtott be vis maior támogatási igényt. A támogatásból a további omlás és földcsuszamlás megelőzése érdekében csőcölöpökre lealapozott talplemezes szögtámfallal kívánjuk megtámasztani a partfalat, és vápás vízelvezető út kiépítését tervezzük. Jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése folyik a kivitelező kiválasztása érdekében. Elnyert támogatás: 122.027.000 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. december 31.
- Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása – Óvodai tetőszerkezet csere – a projekt keretében az állandóan beázó, korszerűtlen, fizikailag leromlott tetőszerkezetét cseréltük le. Elnyert támogatás: 29.438.385 Ft, megvalósulás befejezése: 2021. szeptember 30.
- Közlekedésfejlesztési feladatok támogatása – az elmúlt év végén kormányzati támogatást kaptunk A munkálatok részben elkészültek. Az engedély nélkül végezhető fejlesztésben a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező felújította a Faiskola, a Muskátli utcákat, és az Erősítő utca, a Göböljárás, valamint a Sőtér sétány egy részét. Az engedély köteles területeken is sor került az engedélyek megszerzését követően a közbeszerzési eljárás megindítására, várjuk a kivitelező kiválasztását, és várhatóan jövő nyár elejére megvalósul a Rákóczi utcában a járdaépítés, a Hatok terének és a hozzá kapcsolódó parkolónak a teljes felújítása. Elnyert támogatás: 220.000.000 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. június 30.
- Közműfejlesztési feladatok támogatása – az elmúlt év végén kormányzati támogatásból indult el a víziközmű fejlesztés keretében az ivóvíz gerinc vezeték kiépítését a Csalogány, a Cinke, a Radicsa, a Kőbányai, az Adonyi utcákban és a Rigó közben. Lefolytatódott a tervek hatósági engedélyeztetési eljárása. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik a kivitelező vállalkozás kiválasztása érdekében. Várhatóan 2022. augusztusára épülhet meg a hiányzó gerincvezeték és történhet meg az ingatanok ivóvízzel való ellátása. Elnyert támogatás: 60.000.000 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. december 31.
- Szociális feladatok támogatása – Szociális intézményrendszer kialakítása – a kormányzati támogatás segítségével tudtuk megvásárolni a már 50 %-os önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant, melyben 2022. január 1. napjától megindítjuk a Kulcsi Szociális Intézményt. Az intézményben az idősek nappali ellátása, a házi segítségnyújtás, a család- és gyermekjóléti szolgálat és a szociális étkeztetés kap méltó helyet. Ez a szolgáltatás már régóta váratott magára, egyes elemeit ugyan a szomszédos település önkormányzatával társulva eddig is elláttuk, de a szolgáltatásra a megnövekedett igény, a lakosság számának örvendetes növekedése miatt elengedhetetlen szükséglet mutatkozott. Elnyert támogatás: 40.000.000 Ft.
- Közlekedésfejlesztési feladatok támogatása – a kormányzati támogatás keretében buszforduló kialakítása van folyamatban. Az új buszforduló kialakítását az teszi szükségessé, hogy a jelenlegi buszvégállomás a település belső részén található, ezáltal nem érinti a buszjárat a település valamennyi pontját, illetve távol esik a 6-os számú főút melletti, Kulcs település helyközi megállójától. Itt jelentős utasformalom bonyolódik, de nincs közvetlen buszmegálló csomóponti kapcsolata a helyi járatokkal. A projekt megvalósításával lehetővé válik a helyi adottságokhoz és igényekhez illeszkedő települési infrastruktúra szolgáltatás-kínálat bővítése. Jelenleg a kivitelező a fejlesztési feladatokat készíti elő. Várhatóan a teljes megvalósulásra 2022. június végén fog sor kerülni. Elnyert támogatás: 44.800.000 Ft.
- Kulcsi Hajóállomás, Vendégház és környezete aktív vízi turisztikai központtá fejlesztése – Aktív turisztikai fejlesztésünk központjában a mobilitáshoz kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés, valamint integrált turisztikai termékfejlesztés áll. Projektünk, egy turisztikai értelemben kihasználatlan Duna menti település, Kulcs térségi szintű, aktív turisztikai, tematikus fejlesztését szolgálja a térségi jelentőségű turisztikai attrakciók fejlesztésén, valamint turisztikai szolgáltatói hálózatfejlesztésre, termékfejlesztésre épített koncepcióján, projekttevékenységeken keresztül. Tevékenységeink a belföldi turizmus élénkítését célozza, és a folyamatosan növekvő belföldi keresletre építve projekttevékenységeink olyan attrakció- és termékfejlesztést eredményeznek, amely végeredményében a turisták tartózkodási idejét, költési hajlandóságát növelik, és egyáltalán, a hazai aktív turisztikai kínálati palettára helyezik Kulcs települést és a község Duna parti vízi lehetőségeit. A projekt során folyamatban van a beruházás megvalósítása. A beruházás várhatóan 2022. őszére fejeződik be. Elnyert támogatás: megvalósulás várható befejezése: 100.000.000 Ft.
- „Tisztítsuk meg az országot!” – az illegális hulladéklerakók felszámolása II. ütem – a pályázati támogatás keretében Kulcs településen egy 9 db nagyfelbontású, éjjel és nappal is folyamatosan üzemelő térfigyelő kamerarendszer kiépítésére került sor, mely a helyszínnek megfelelő autonóm, napelemes megtáplálásnak köszönhetően 24 órában szemmel tartja a megfigyel területet és ha ott mozgást észlel, távoli riasztással képes jelezni, valamint saját tárhelyére rögzíti a kamerák által felvett képeket, videókat. A rendszer segítséget nyújt az illegális hulladék elhelyezői ellen, de ugyanígy biztosítja a közbiztonságot is. Elnyert támogatás: 20.157.000 Ft, megvalósulás befejeződött 2021. nyarán.
- „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” csapadékvíz elvezetés – benyújtottuk pályázatunkat a Temető, a Deák és a Bartók utcákat érintő csapadékvíz elvezetését tervezzük, vízelvezető út megvalósításával. A projekttel 135.000.000 Ft támogatást nyertünk el, jelenleg az engedélyes kiviteli tervek készítése van folyamatban, közbeszerzési eljárás során kell majd a kivitelezőit itt is kiválasztani A megvalósulás várható befejezése: 2023. júniusa.
- Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése, felújítása – a pályázat keretében Kulcson a Kőris, a Rákóczi Ferenc és az Arany János utca felújítása fog megtörténni. A beruházás indokoltságát az utak rendkívül megromlott állapota igazolja. A támogatás felhasználása 2022. év szeptemberéig fog megvalósulni. Elnyert támogatás: 39.817.504 Ft.
- Orvosi eszközök beszerzése – a támogatásból a Kulcsi Egészségház felszerelését bővítjük ki, a felnőtt és gyermek háziorvos, a fogorvos és a védőnők által leadott igények alapján. Elnyert támogatás: 1.979.113 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. június 30.
- Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése – Kulcsi temető felújítása – A pályázati támogatásból a rendkívül leromlott állapotú, a jogszabályoknak abszolút nem megfelelő infrastruktúrával rendelkező ravatalozónkat kívánjuk felújítani. Sor kerül a ravatalozó épületének bővítésére, kialakításra kerül egy vizesblokk és egy szolgálati helyiség, akadálymentes közlekedés biztosítása történik, és a ravatalozóhoz közvetlenül kapcsolódó, új urnafal kialakítása valósul meg. Emellett a halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló halott hűtő is beszerzésre kerül. A megvalósítás most kezdődik, szeptemberben került kiválasztásra a kivitelező, az épületnek 2022. június 30-ra kell elkészülnie. Elnyert támogatás: 29.970.988 Ft.
- Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések – Sőtér sétány felújítása – A felújítás során a meglévő aszfaltos út elhasználódott felső kopórétegének cseréjére kerül sor, valamint az útburkolat új szegélykővel kerül lehatárolásra. Ez az út látja el a településen a Duna partra lejutást a déli területen a település szerkezeti adottságai miatt, ezért ez az út rendkívül forgalmas és fokozott terhelésnek van kitéve. A beruházással mintegy 334 fm út újul meg 4,8 m szélességben. Elnyert támogatás: 20.000.000 Ft, megvalósulás várható befejezése: 2022. december 31.
2021-ben benyújtott tendereink
1. Helyi önkormányzatok felhalmozású célú kiegészítő támogatása – belterületi utak, járdák, hidak felújítása (nyertes, elnyert támogatás: 20.000.000 Ft)
2. „Tisztítsuk meg az országot!” – az illegális hulladéklerakók felszámolása II. ütem (nyertes, elnyert támogatás: 20.157.440 Ft)
3. „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” csapadékvíz elvezetés (nyertes, elnyert támogatás: 135.000.000 Ft)
4. Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása (tartalék listán)
5. Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – temető felújítás (nyertes, elnyert támogatás: 29.970.988 Ft)
6. Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése, felújítása (nyertes, elnyert támogatás: 40.000.000 Ft)
7. Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztés (nyertes, elnyert támogatás: 5.000.000 Ft)
8. Kommunális eszköz beszerzése (nyertes, elnyert támogatás: 11.112.500 Ft)
9. Orvosi eszközök beszerzése (nyertes, elnyert támogatás: 2.000.000 Ft)
10. Felelős állattartás elősegítése (nyertes, elnyert támogatás: 1.404.127 Ft)
11. NMI – kistelepülési önkormányzati rendezvények támogatása I. (nyertes, elnyert támogatás: 1.000.000 Ft)
12. NMI – kistelepülési önkormányzati rendezvények támogatása II. (nyertes, elnyert támogatás: 2.000.000 Ft)
13. Országos Bringapálya program (pumpapálya építés) (benyújtva, bírálat alatt)
14. Országos Futópálya program (benyújtva, bírálat alatt)
15. Szociális tűzifa (nyertes, elnyert támogatás: 1.540.000 Ft)
2021. évben elnyert támogatás összesen: 324.220.055 Ft
A következő évek pályázati forrásból megvalósítani kívánt fejlesztései
2022. év tervezett pályázati kérelmei:
- TOP-PLUSZ „Élhető települések” – Elválasztott rendszerű csapadékvíz elvezető hálózat felújítása, fejlesztése Kulcs településen
- TOP-PLUSZ „Élhető települések” – Rácalmás – Kulcs közti kerékpárút létesítése
- TOP-PLUSZ „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” – Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítése
- EBR- Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása – Polgármesteri Hivatal belső felújítása, eszközbeszerzése
- Magyar Falu Program:
a) Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – Közösségi terek fejlesztése
b) Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése/felújítása – Kulcs település belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása: Nyár, Ősz utcák
c) Kommunális eszköz beszerzés
d) Tanya- és falugondnoki buszok beszerzése: Kulcsi Szociális Intézmény részére falugondnoki busz beszerzés
e) Óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztése – Bölcsőde udvar fejlesztése
f) Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása
g) Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése
Távlati fejlesztési céljaink:
- Iparterület infrastruktúra kiépítése (vízi közmű és útépítés)
- Idősek nappali otthona bővítése és eszközfejlesztése
- Belterületi utak felújításának folytatása
- Víziközmű kiépítése – ivóvíz kiépítése a hiányzó településrészeken
- Szennyvíz kiépítése II. ütem
- Vízi turizmus fejlesztése
- Közösségi tér fejlesztése (Császár tanya)
- Járdarendszer fejlesztése
- Közvilágítás bővítése