Lassan eltelik egy év, újra belépünk az adventi időszakba, s kiderül, hogy semmit sem változtunk, úgy teszünk, mint eddig, beülünk egy láthatatlan körhintába, amelybe belerángat bennünket a világ legnagyobb hatású diktátora. Úgy hívják: Télapó. Óriási hatalma van. Belerángat bennünket egy iszonyatos ajándékozási versenybe és kipotyog az ember kezéből az utolsó forint is. Belerángat egy versenybe, hogy megvettem a legjobb telefont, a legnagyobb képfelbontású okos tv-t, a hipi-szupi okos ezt-azt. A Télapó uralma alatt érthető meg, hogy decemberben „nyakunkon a karácsony”- Zsirka László református lelkipásztor írása.

Cserépfalui szolgálatom első éveiben fával fűtöttem. A fahasábokat kosárban hordtam be az épületbe. Történt egyszer, hogy vittem befelé a kosarat és kiszakadt az alja… A karácsonyi készülődést is egy kicsit ehhez hasonlítom. Belekerülünk a körhintába, amelybe belerángat Télapó, ezt kell venni, azt az ajándékot; rohanás, takarítás, sütés, főzés, vásárlás, vendégek, s annyi mindent beletuszkolunk a kosárba, míg végül kiszakad az alja.

Kiszakad az alja és kiesik belőle: Jézus Krisztus.

Olyan sok minden valamit kell megvenni, megtenni a mi karácsonyunkban, hogy kimarad belőle a VALAKI. S ez válik a legnagyobb bajunkká, hogy karácsonykor valamit várunk, VALAKI helyett. Márpedig a karácsony lényege, központja nem valami, hanem VALAKI!

Vajon miért veszett el a karácsony lényege? Miért lett belőle karácsonyfa ünnep? Miért telepedett rá a Télapó diktátor?

Egy fenyőfákat nevelő ismerősöm kertjében láttam, hogy valakik térdmagasságban kivágtak, s elloptak fenyőfákat, azaz a közepét vitték el. Szomorú látvány volt. Valahogy így, a mi modern világunk kilopta a karácsony közepét: Jézus Krisztust. Pont az tűnt el, akit várnunk és ünnepelnünk kellene: Jézus Krisztus, az élő Isten Fia. Mert Ő a karácsony közepe. Mert végeredményben Őt is úgy vágtuk ki, és úgy fogjuk a szemétre dobni, mint az elszáradt karácsonyfát. Amikor felkapcsoljuk a karácsonyfa pici izzóit, azok is a világ Világosságát jelentik, hiszen Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága” /Jn. 8, 12./. S így bármilyen ajándékot adunk is egymásnak, értékeset vagy még annál is értékesebbet, ez csak jelkép, mert Isten a legnagyobb ajándékot adta ennek a világnak: Jézus Krisztust.

A nagy karácsony előtti körhintában, a Télapó hatalma alatt tudjunk leülni egy kicsit, tudjunk elcsendesedni szívünk belső kamrácskájában. Tudjunk gondolkodni elcsendesedve azon, hogy a karácsony közepe VALAKI, azon, hogy kinek a jelképe a karácsonyfán az a piciny világító izzó, amelyben benne van Jézus mellett a gyermekem és unokám mosolya, az édesanyám és édesapám oly’ sok értem való könnye és fáradozása, a hitvestársam ölelő szeretete. Tudjunk gondolkodni elcsendesedve azon, kinek a jelképe az a kis ajándék, amit vásároltam, kinek a jelképe az a fenyő, amit majd a szemétre hajítanak, ahogy Jézust is szemétre dobta a világ, vagy akarja dobni, de nem lehet, de nem lehet! Kivágták, ám mégis kivághatatlanul itt van közöttünk Jézus.

Ezt tudjuk elmondani gyermekünknek, unokánknak, szeretteinknek, felebarátainknak. HOGYAN?

Egyszer egy afrikai leprakórházban egy öreg bennszülött a kezelés után azt mondta az orvosának: -Köszönöm, Jézus. Az orvos, Albert Schweitzer mosolyogva válaszolta: -Nem én vagyok Jézus.

Mire az öreg bennszülött azt felelte: -Nekem te vagy, mert én Téged látlak.

Egy nagymama sokat mesélt az unokájának jézusi történeteket. Egy ilyen „mese” után a kislány átölelte a nagyit és megcsókolta jobbról, balról az arcát, s így szólt: -Egyik a tied, mami, a másik Jézusé, mert meggyógyította a szegény vak koldus szemét.

HOGYAN? AZ ÉLETÜNKKEL. AZ ADVENTÜNK, A KARÁCSONYUNK, A SZÍVÜNK KÖZEPÉN LAKOZÓ JÉZUSSAL.

Áldott készülődést mindenkinek!