Minden, ami a kulcsiakat érdekli
A legtöbb kérdést felvető probléma jelenleg a csatornázással, az utak állapotával, a közvilágítással és a postai szolgáltatással kapcsolatos. Erről kérdeztük tehát a polgármestert, Jobb Gyulát.
Komoly problémákról kapott szerkesztőségünk olvasói leveleket a Postával kapcsolatban.
– Természetesen tudunk a problémákról. Lakossági jelzést követően felvettem a kapcsolatot a Posta helyi vezetőjével. Az utóbbi időben sajnos kevés kézbesítő dolgozott, és valóban volt olyan, aki nem végezte jól a munkáját. Egyéb problémákról is hallottam, hogy eltűntek levelek, csekkek. Mint mindenütt a Postánál is probléma, a folyamatos munkaerő hiány. Úgy tájékoztattak, hogy folyamatosan keresik a megoldást, helyettesítéssel, új kolléga betanításával. Kérem a lakosság türelmét, problémáikat továbbra is jelezzék, segítünk azokat megoldani.
A csatornázás, utak és a közvilágítás olyan problémák, melyekkel a lakosság nap, mint nap találkozik.
– Természetesen a napi tervszerű munkák mellett, mi is azokat a problémákat helyezzük előtérbe, amelyek a lakosságot leginkább érintik. A csatorna kivitelezési munkálatai, jelenleg a Kossuth Lajos utca önkormányzattól a régi buszfordulóig terjedő szakaszán, valamint az Árpád utcában zajlik A meghirdetett kivitelezési időpontokhoz képest előfordultak csúszások, gyakran az időjárás miatt, ami a téli időszakban sajnos nem ritka. Az esős napokon is tilos dolgozni, a kivitelező szakemberei nem áztathatják el a felbontott utakat. Emellett előre nem látható problémák is lassíthatják a munkákat, mint például az Árpád utcában, ahol körülbelül 40 centiméteres betonréteget kellett felbontaniuk. Emiatt nem érnek oda a következő utcába az ígért időpontra. Kérem a lakosság türelmét!
A külterületi utak állapota, valamint a közvilágítás mindig két napirenden lévő téma.
– Minden adatot figyelembe veszünk, feltérképezzük pontosan és tényszerűen a jelenlegi helyzetet és igényeket is. Nagyon fontos, hogy konkrétumokkal lehet csak dolgozni, a bemondásos tényszerűséget nélkülöző papírgyártás csupán csak időhúzásra, vagy negatív hangulat keltésére elegendőek.
A felmerülő igény, jóval meghaladja a rendelkezésre álló forrásainkat, ezért biztosan rangsorolnunk kell majd. Jelenleg árajánlatokat kértünk az útjavítási munkálatok, és a közvilágítás bővítésére vonatkozóan. Továbbra is ki merem jelenteni, hogy közvilágítás szempontjából Kulcs jól áll, különösen összehasonlítva a környékbeli települések helyzetével.
A Diós utca, Radicsai, illetve a Virághegyi rész bizonyos területeit hamarosan rendbe fogjuk tenni, az érintett területek kivitelezésének ütemtervéről hamarosan tájékoztatjuk a kulcsi közvéleményt. Egy dologban azonban biztos vagyok, hogy az olyan utak melyek ún. beközlekedő utak, melyekről a települést jól el lehet érni, mint pl. az Adonyi út- előnyt fognak élvezni. Az eddigi időjárás nem könnyítette meg az utak karbantartását, a tél nem a legalkalmasabb évszak, erre a munkára.
A szemétszállítással kapcsolatban panaszkodott több olvasó az Arany János utcából.
– A szemételszállítással kapcsolatban hozzám is érkezett lakossági észrevétel. Tudomásul kell venni, hogy a csatornázás a legfontosabb és elsődleges munka, emiatt előfordulhat, hogy valamelyik utcába nem tud behajtani a kukás autó. A lakosság együttműködő képessége nagyon fontos, az ilyen esetekben, például érdemes lenne odáig kivinni a kukákat, ahova még be tud menni a szemétszállító autó. Kérem, hogy mindannyian keressük a megoldásokat.
Az Egészségház szűkösségével kapcsolatban is kaptunk olvasói levelet.
– Magam is szembesültem a helyzettel. Fontos, hogy lakótársaim tisztán lássák, hogy előrelátóan kellett gondolkodnunk, hisz a jelenleg felszámolás alatt álló Kistérségi Egészségügyi Központ bizonytalan jövője miatt a kulcsiakat nem hagyhattuk egészségügyi ellátást biztosító helyiség nélkül.
Azt is tisztán láttuk, hogy szűkös lesz a jelenlegi hely, főleg egy, ilyen influenzával terhelt időszakban. Ezért is pályáztunk ilyen témában, mely vállalkozásunkat siker koronázta, hiszen 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk. Erről a Jövőkép rovatban bővebben olvashatnak. Kérek mindenkit, hogy gondolja át, milyen körülmények lettek volna az előző rendelőkben. Türelmet kérek, ezen időszakra, míg a bővítés elkészül, valamint minden beteg kulcsinak jobbulást és mielőbbi gyógyulást kívánok.