Tegyünk mi is!…
Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha a címszót folytatva javaslom: tegyünk mi is lakóközösségünk, településünk szépítéséért, komfortosításáért!
Kedves lakótársak! Úgy gondolom, hogy csatlakoznunk kell nekünk kulcsi lakosoknak is Kulcs fejlesztése, szebbé tétele érdekében a jelenlegi munkálatokhoz.
Ne csak a kormánytól, az önkormányzattól, vagy valami földöntúli erőtől várjuk azt, hogy szebb, nyugodtabb, békésebb, jobb és tisztább levegőjű faluban éljünk.
Tegyünk mi is érte!
A falu szépen fejlődik. Egy-két fontosabb dolgot megemlítve, például járdát kaptunk, ingyen-kormányzati támogatással- csatornázva lesz a falu, új rendelőintézet lett.
Növekszik a lakosság, fiatalok száma jelentősen emelkedik, így a bölcsődei, óvodai ellátás bővítésére is sor kerül.
Mindebből úgy érzem, hogy nekünk lakóknak is kellene a közös cél érdekében tennünk valamit. Gondoljuk végig mit tehetnénk, természetesen mindent a korlátaink és lehetőségeink határain belül. Kérem csatlakozzanak -e felvetéshez, gondolják végig, hogy Kulcs és saját magunk, milyen lehetőségekkel rendelkezünk, mit tudunk tenni. A lakókörnyezetünk szépítése, környezetünk javítása ne jelentsen erőn túli fizikai, vagy anyagi áldozatot senkinek. A közösség ereje, tenni akarása legyen az erő, ami az ötletek megvalósítását segítheti.
Mire gondolok itt? Példaként javaslom, hogy az elkövetkezendő télen-tavasszal tegyük szebbé a gyalogjárdák és az útpadka közötti szakaszt, az út menti árkokat. Ültessünk fát!
Mindenki a saját portája, háza előtt tegyen rendet, tartsa szép, vagy még szebb állapotban. Gondolok itt gyommentesítésre, füvesítésre, virágosításra, vagy egyéb más dologra. Kérem javasoljunk jót, és jobbat.
Kérem az Önkormányzat illetékeseit, karolják fel javaslatom, legyenek szószólói, segítői és irányítói -e pozitív ügynek. Szervezzék, támogassák, tervezzék és irányítsák a munkálatokat. Kérjék az új ötleteket, kezdeményezzék a még újabbakat.
Én nagyon bízom lakótársaimban, a kulcsi lakókban, az itt élőkben, az itt üdülő vagy nyaraló, hétvégi házzal, vagy nyaralóval rendelkező időszakosan itt élőkben. Mutassuk meg, hogy a közösség formáló ereje, együtt gondolkodása, milyen nagy dolgokra képes.
Fogjon össze a falu, hogy mindnyájunknak jó legyen. Azt kívánom mindannyiunknak, amit pár évvel ezelőtt egy kis-kulcsi fiatalokból, idősebbekből összeállt-csapat megfogalmazott- „ Kulcs jó itt lenni!”
Így legyen! Tegyünk érte: Te is, Én is!
Kegyeletteljes, Békés karácsonyt és Eredményekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt kívánok minden kulcsinak!
Molnár Lajos
Kulcs, Kossuth Lajos utca 113. szám alatti lakos