Újabb környezetvédelmi projektek indulnak Kulcson
A kupakgyűjtés után: ingyenes szelektív kuka osztás és használt sütőolaj gyűjtés
A környezetvédelem egyre nagyobb hangsúlyt kap manapság, talán pont ezért a mindennapi közbeszéd része lett. Fontos, hogy beszéljünk róla, és fontos az is, hogy cselekedjünk mielőbb.
Megkértük a polgármestert, hogy mondja el a véleményét a környezetvédelemmel kapcsolatban.
– Arra tanítom az unokáim, hogy próbáljunk minél kevesebb szemetet termelni, kevesebb áramot fogyasztani. Ha úgy adódik, autó helyett szívesen közlekedek biciklivel, vagy gyalog, mert a testmozgás sosem árt. Ebben a tudatban élek és igyekszem az életemet úgy alakítani és a munkámat úgy végezni, hogy minél környezettudatosabb legyek- mondta el a téma kapcsán Jobb Gyula polgármester. Már több éve gyűjtjük egy magánkezdeményezés kapcsán az Egészségház előtti szív alakú gyűjtőben a műanyag kupakokat, amellyel mindig valamely nemes célt szoktunk támogatni. A napokban fejeződött be a településen az illegális szemét lerakók felszámolása és a Krónika hasábjain is rendszeresen megjelenő Közrendetlenség címet viselő rovat és az abban szereplő helyi történetek bemutatásának is a környezetvédelem a célja- csak, hogy néhány konkrét megmozdulásunkat említsek. Ezért is támogattam magam és a képviselőtestület többi tagja is a szelektív hulladékgyűjtés lakossági megszervezését és a használt sütőolaj közösségi gyűjtését is. Mindkét kezdeményezés mellé állt az önkormányzat képviselő testülete, ezért kérem önöket is erre- mondta el Jobb Gyula a téma kapcsán.
Fekete György alpolgármestertől kértünk, hogy tájékoztassa a kulcsi lakosságot a két új kezdeményezésről.
– Lakossági igényt elégítünk azzal, hogy fokozatosan megkezdjük településünkön a szelektív hulladékgyűjtés során használt zsákok kiváltását. Hamarosan azon kedves lakosaink és természetesen az ingatlantulajdonosok is, akik érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkeznek egy tájékoztató matricával ellátott, százhúsz literes, kerekes gyűjtőedényt kapnak díjmentes használatra. Ez megközelítőleg 2200 darabot jelent. Az edényzet kiosztását tervezetten március végétől kezdjük meg, amelyről minden érintettet tájékoztatunk majd a Kulcsi Krónikával eljutatott írásos anyagban is. Terveink szerint első körben a családi házas övezetek kerülnek sorra, de a gyűjtőedények kiosztásáról minden, a szolgáltató listáján szereplő ingatlantulajdonost levélben értesítünk majd.
Március végétől tehát az osztás első két hetében az egész éves hulladékszállítási szerződéssel rendelkezők kapnak „szelektíves kukát”, két részletben- az utca név alapján betűrend szerinti elosztásban, hogy megközelítőleg mind a két héten egyenlő számú szerződő jusson az új kukákhoz. Tehát első héten az Adonyi út lakóitól a Keskeny közben élőkig, míg a második héten a Kiskert utcai ingatlanok tulajdonosaitól a Vörös-part utcában élőkig fogják megkapni a szelektív gyűjtésre használható edényeket. Végül terveink szerint a harmadik etapban olyan kulcsiak kapnak ilyen jellegű kukákat, akik nem egész éves szerződésessel rendelkeznek a Dunanett Kft.-vel, azaz a nyaralók és ekkor lesz a pótosztás is.
Valamennyi hivatalos települési hírcsatornánkon is folyamatosan informáljuk a lakosságot. Az ehhez szükséges, valamennyi tájékoztató: a kukák kiosztásáról, a gyűjtésről, az ürítésről és az adatvédelemről, valamint a szükséges nyomtatványok megtalálhatóak Kulcs település honlapján is. Ide kattintva azonnal a dokumentumokhoz tud lépni!
További jó hír, hogy Nagy Anita önkormányzati képviselő szervezésében szerződést kötöttünk a Money Trade Kft.-vel a lakossági használt sütőolaj és zsiradék begyűjtésére. Minden begyűjtött kilogramm használt sütőolaj és sütőzsiradék után bruttó száz forintot kap településünk, az ebből befolyt összeget a környezetvédelemmel, hulladékkezeléssel, és településszépítéssel kapcsolatos célokra szeretnénk majd fordítani. Mindemellett rendkívül fontos, hogy így nemcsak a csatornarendszert kíméljük meg egy esetleges dugulástól, de a biodízel gyártásához is értékes nyersanyaggal szolgálunk. A használt sütőolajat valamilyen zárható edényben, például üres ásványvizes palackban vagy befőttesüvegben lehet a gyűjtőhelyen a hordóba helyezni.
Jelenleg két gyűjtőponton találhatóak gyűjtő hordók, a Polgármesteri Hivatal és a Faluház-Posta épülete között, illetve a szolgáltatóháznál található (a horgászbolt és gyógyszertár szomszédságában- a szerk.) szelektív hulladék sziget mellett.
A terveink között szerepel a Sőtér sétány és Kossuth utca sarkán egy szelektív sziget és egy harmadik lakossági használt sütőolaj gyűjtő pont kialakítása is – tudtuk meg Fekete György alpolgármestertől.,